Egyik nap éppen a kastélyban járkáltam, és a Converse cipőm a nyakamba volt a cipőfűzőinél összecsomózva. Törte a lábam, és fájt. De valami keménybe szépen elestem, és akkorát taknyoltam ott a folyosón, hogy eltörtem a kezem három helyen is. Lett két igazi csonttörésem és egy zöldgally törésem, ami igazából csak egy súlyosabb repedés. És alig bírtam felállni, erre épp arra jön a Wass Dani. Ismertem régebbről, és ő segített nekem felállni. Egyébként ő a Gyengélkedő felé tartott, mert neki meg a hülye baglya véresre csipkedte a kezét. Így aztán segített nekem felállni, és együtt mentünk a gyengusz felé. És akkor szembe jött velünk egy prefektus. Én special nagyon jóba vagyo kazzal a prefektussal, azon kívül Dani meg szerelmes belé. Úgyhogy kedves volt, megkérdezte, hogy mi történt velem, aztán tovább ment. Mi meg Danival bementünk a gyengélkedőre. Ott meg valami iszonyatos löttyöt akartak belémdiktálni, viszont nem voltam hajlandó meginni, és úgy egyeztünk meg a javasasszonnyal, hogy begipszeli végig, aztán majd meglátjuk, hogy mikor veszi le. Aztán majd havonta kell járnom a gyengélkedőre ellenőrzésre, de ez nem lesz probléma. Azért, ez olyan sorsszerű, hogy mindig én keveredek ilyen hülye ügyekbe.
Azon kívül többen is mondták, hogy nem vagyok pletykafészek, viszont minden érdekes dolgot, információt első kézből kapok vagy hallok. Úgyhogy mindenki engem kérdez mindig ,ha valamiről tudni akarnak.
2010. június 22., kedd
Sweet dreams
Nem rég szerettem bele Krystal Meyers hangjába. Imásom tőle például a
Shine
S.O.S.
Feels so right
In your hand
Love it Away
És legutóbb estem bele a Sweet Dreams című dalába.
http://www.youtube.com/watch?v=ApL_dItAJQE <--itt van hozzá a link, és megy mindjárt hozzá egy dalszöveg is.
Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody's looking for something
Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody's looking for something
Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
I wanna use you and abuse you
I wanna know what's inside you
(Whispering) Hold your head up, movin' on
Keep your head up, movin' on
Hold your head up, movin' on
Keep your head up, movin' on
Hold your head up, movin' on
Keep your head up, movin' on
Movin' on!
Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody's looking for something
Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
I'm gonna use you and abuse you
I'm gonna know what's inside
Gonna use you and abuse you
I'm gonna know what's inside you
Shine
S.O.S.
Feels so right
In your hand
Love it Away
És legutóbb estem bele a Sweet Dreams című dalába.
http://www.youtube.com/watch?v=ApL_dItAJQE <--itt van hozzá a link, és megy mindjárt hozzá egy dalszöveg is.
Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody's looking for something
Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody's looking for something
Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
I wanna use you and abuse you
I wanna know what's inside you
(Whispering) Hold your head up, movin' on
Keep your head up, movin' on
Hold your head up, movin' on
Keep your head up, movin' on
Hold your head up, movin' on
Keep your head up, movin' on
Movin' on!
Sweet dreams are made of this
Who am I to disagree?
Travel the world and the seven seas
Everybody's looking for something
Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
I'm gonna use you and abuse you
I'm gonna know what's inside
Gonna use you and abuse you
I'm gonna know what's inside you
Rudgerus
Húúú, hát valamelyik este játszottam Ruddal. Akkor még ő volt a Navine egyik prefektusa, és a szobájában játszottunk. Mondván, hogy Ginger rögtön második este eltévedt a Navinében. Szóval és pont az ő szobájába tévedtem be. És mondta, hogy ha gondolom, ott aludhatok nyugodtan. Én meg azt mondtam,hogy nagyon köszönöm, és hogy alszok a földön vagy a kádban. Mire ő azt mondta nekem ,hogy csak akkor aludhatok ott, ha az ő ágyában alszok. Én meg hát miért ne? Aztán valahogy ügyesen összehoztam, hogy fürdenem is kéne. Ő meg azt mondta, hogy nem vagyok koszos, de ha nagyon akarok....Aztán megkérdezte, hogy megmoshatja-e a hátam. Én meg erre: Hát, nem bánom. Aztán mivel nem volt más törölközője, így az övét akartam használni. És már be is mentem a fürdőbe, mikor a házvezetőhelyettes és egy másik prefektus bejöttek a szobába. Nagyon égő volt, főleg azért, mert a portrék köptek minket. Aztán később megbeszéltük Ruddal, hogy kiírtjuk az összes portrét. De akkor is igazságtalanul csinálták ezt.
2010. június 5., szombat
Baromságok
Nos, az álmodói baromságok, amiket az ember órán benyögdécsel.
Én: - Mit csinálsz?
Bogi: - Próbálok átnézni a vízen!
Viri: - A bója miért pontos jé?!?!
Bogi: - Hát mert miért ne?!
Viri: - Ja, tényleg!!
Éneknéni (énekkaron, FIÚKAROS énekkaron^^): - Bariton eltűnik a süllyesztőben!
Én: - Mi?? Eltűnik, mint takarítónő a süllyesztőben?
X: - \\\"Dani\\\" egy látványosság!
Y: - Igen, mint a látványvécénk!
Föci néni: - Hol található az ausztrál trópusi sivatag?
Én: - Közép-Afrikában.
Én: - Mi az ott a táblán? Északi és déli sarkvidék?
Zsófi (meg Bogi, Dorina...): - Igen, az.
Én: - Köszi, de ugye Ausztráliáé?
Föcinéni: - Barbara, miért fogynak a hajók Afrika környékén?
Én: - Hát mert kivágják a fákat...
(hát nem tök evidens...?xD)
-Of.: " Olyan bojtos pontos j mint a mackósajt.+
Solymosi Tibi (ST) : "És ezt most írjuk le?"
Én: - Mit csinálsz?
Bogi: - Próbálok átnézni a vízen!
Viri: - A bója miért pontos jé?!?!
Bogi: - Hát mert miért ne?!
Viri: - Ja, tényleg!!
Éneknéni (énekkaron, FIÚKAROS énekkaron^^): - Bariton eltűnik a süllyesztőben!
Én: - Mi?? Eltűnik, mint takarítónő a süllyesztőben?
X: - \\\"Dani\\\" egy látványosság!
Y: - Igen, mint a látványvécénk!
Föci néni: - Hol található az ausztrál trópusi sivatag?
Én: - Közép-Afrikában.
Én: - Mi az ott a táblán? Északi és déli sarkvidék?
Zsófi (meg Bogi, Dorina...): - Igen, az.
Én: - Köszi, de ugye Ausztráliáé?
Föcinéni: - Barbara, miért fogynak a hajók Afrika környékén?
Én: - Hát mert kivágják a fákat...
(hát nem tök evidens...?xD)
-Of.: " Olyan bojtos pontos j mint a mackósajt.+
Solymosi Tibi (ST) : "És ezt most írjuk le?"
-Heim Erik : "...egyszeres kromoszómaszerelvény"
-Osztályfőnök (Of.) : "Nyűek."
-HE.: "Mi?"
-Of.: "Nyűek."
-HE.: "Milyen nyűek???" (<-- egyszeres kromoszómaszerelvéNYŰEK)
Folytatása következik^^
Ginger^^
2010. március 27., szombat
Let the right one in
2010.március 27. Öcsémnek ma volt a 6. születésnapja, és tegnap reggel megfájdult a torkom. Ma reggelre belázasodtam, piros volt minkét arcom, fájt a torkom mint állat és a fejem sem volt az igazi. Nah és öcsém haverjai délután jöttek olyan 3 óra körül. Én fél háromkor beültem a nagyszobába, magamra csuktam a szoba ajtaját és elkezdtem filmeket nézegetni, amiket a Rexytől (barátnőmtől) kaptam. Az elsőről akarok mesélni. A film címe: Let the right one in, vagyis: Engedj be!. A főszereplő egy 12 éves Oskar nevű srác, akit egyfolytában szivatnak az osztálytársai és mindig laposra verik és tudják, hogy nem fog szólni senkinek se. Esténként a panell alatti játszótérhez lement egy késsel, hogy 'gyakorol'. Azt, hogy hogyan kéne megvédnie magát. És ahogy szurkod egy fát egyszer csak ott lesz a játszótér közepén egy fekete, kicsit bongyi hajú lány. Elkezdenek beszélgetni és a lánynak mikor mennie kell azt mondja Oskarnak, hogy nem lehetnek barátok. Másnap este a szöszke megint kimegy a játszótérre egy rubikkockával a kezében. Megint odamegy a lány és kölcsön adja a lánynak a kockát majd bemegy a srác.
2010. február 5., péntek
Káté
Ez most nem Ginger életéből egy részlet. Ezek saját érzelmek. Nem is tudom, hogy mondjam, de.... Kettőezerkilencben október másodikán mentem haza péntke reggel a fél kilences busszal, mert előtte volt zenei világnap és másnap nem volt tanítás és egy barátnőmnél aludtam. Na és mentem haza, mert elaludtam és mennem kellett volna a kozmetikushoz. Anyám a telefonon keresztül majdnem leszedte a fejemet. De szerencsére nem szedte le, csak majdnem. Úgyhogy durcásan kiugrottam az ágyból felkaptam a ruháimat, és rohantam a buszra. Ami mindig óra'30-kor és egészkor indul a vasútról ami onnan három buszmegállónyira van. És a busz 8 perc alatt ér ahhoz a megállóhoz, ahol föl kell szállnom. Rohannom kellett, hogy elérjem. És mi volt a poén?! Hogy a busz tömve volt és utolsóként értem oda és préseltem be magam a második ajtón. (csuklós busz volt). Ugye akkor megy mindenki a Tatay-ba, mert az ott van a mi városrészünkben. Tök ideg voltam, hogy ha hazaérek, akkor anyám kicsinál. Vagy még rosszabb...Szóval bebasztam a táskám egy ülés alá és nekitámaszkodtam az ajtónak. Aztán ahol én felszálltam rá három megállóval felszállt valaki a valamilyen lány ismerősével. Mindketten nagyon ismerősök voltak de nem tudtam hova rakni őket. A srác meg aztán olyan helyes volt...Na szóval nekiálltam bambulni őket és gondolkoztam, hogy hol láttam már őket. Táborba? Vagy valami versenyen? Találkozón? Valami ismerősöm ismerőse? És éreztem hogy már ő is néz engem és akkor....megláttam rajta a pólóját. Ugye lesütöttem a szemem, mert ő is belenézett az én szemembe és végignéztem hogy mi van rajta. És amikor a pólón megállt a szemem azt hittem a szívroham kerülget. Mert én a Telekibe járok és van egy pólónk, amin van a Teleki monogrammja elöl kicsiben bal oldalon felül, hátul meg kinagyítva. Na is széthúzta magán a pulcsit, mert gatyarohasztó meleg volt és megláttam rajta a telekis pólót. Ez annál a buszmegállónál volt, ahol leszállt a tömeg, mert ott volt a Tatay. Szóval én ott megfagytam. És bámultam és ő is bámult arrafelé, amerre én álltam. És azt mondogattam magamban, hogy biztosan nem engem sasol, hanem valakit mögülem. Így amikor a maradék ember hátratömörült és elhaladt mellettem, mert mentek a busz hátuljába megintcsak találkozott a tekintetünk. Mondom, megint biztos valakit nézett aki mögöttem ment el a busz előtt. Úgyhogy hátramentem én is, a busz legesleghátuljába, ami után már nincs senki és amikor ránéztem ő is engem nézett...Áááááá, nem volt semmi! Aztán egy buszmegállóval előttem szállt le és én meg mondtam, hogy na akkor a mellettem lévő utcában alkik vagy kettővel mellettem. Éspersze én elindultam az én utcám felé ő meg az ellenkező irányba, a Virág utcába. Mert úgy vannak, hogy Szamos (itt lakok én) aztán a Bébic és utána a Virág. Nah és amíg el nem tűntünk egymás szeme elől ott bámultuk egymást. Hazaértem. Telefon Virágnak (Feleségemnek) hogy láttam egy helyes gyereket akivel egy suliba járunk. Elmondtam hogy hogy néz ki aztánnekiestem a Vip-nek és megtaláltam....Ez lett a vége:

Báj: Kikyyyy and Dzsindzsör

Báj: Kikyyyy and Dzsindzsör
2010. január 11., hétfő
Ó gyönyörű éjszaka
Ó, gyönyörű éjszaka
Fények meleg csodás
Vár az emberek otthona
Fények csupa varázs
E szép csillag hogy ragyog,
Melege árad ránk!
Az ember szíve hőn dobog
Néked dalol ma szánk
Ó gyönyörű éjszaka,
Féynek meleg csodás.
Vár az emberek otthona
Fények csupa varázs.
Te szép fényes égi éj
Szeretet hangja hív!
A hárfa húrja zeng, zenél
Boldog ma minden szív!
Ó gönyörű éjszaka,
Fények meleg csodás.
Vár az emberek otthona
Féynek csupa varázs.
Dicsérjen ma víg dalunk
Szeretett szép hazánk
A béke vágya óhajunk
Béke tekints le ránk
(sn)ArrantBí üzenete:
hümmögés, refrén
Ó, gyönyrű éjszaka,
Fényed meleg csodás.
Vár az emberek otthona,
Fényed csupa varázs
Ezt a dalt a Teleki Blanka Vegyeskara énekelte. Buvon-Ó, gönyörű éjszaka cím alatt. Varázslatos volt, bár a Telekisek többsége a templomban nem tud egy ilyen művet értékelni. A vegyeskarosok kaptak egy CD-t a templomban énekelt dalaik stúdiós felvételéről. És én meg Egyneműkaros vagyok! De semmi baj, szerencsémre vannak jó kapcsolataim...^^
Báj: Amy^^
Fények meleg csodás
Vár az emberek otthona
Fények csupa varázs
E szép csillag hogy ragyog,
Melege árad ránk!
Az ember szíve hőn dobog
Néked dalol ma szánk
Ó gyönyörű éjszaka,
Féynek meleg csodás.
Vár az emberek otthona
Fények csupa varázs.
Te szép fényes égi éj
Szeretet hangja hív!
A hárfa húrja zeng, zenél
Boldog ma minden szív!
Ó gönyörű éjszaka,
Fények meleg csodás.
Vár az emberek otthona
Féynek csupa varázs.
Dicsérjen ma víg dalunk
Szeretett szép hazánk
A béke vágya óhajunk
Béke tekints le ránk
(sn)ArrantBí üzenete:
hümmögés, refrén
Ó, gyönyrű éjszaka,
Fényed meleg csodás.
Vár az emberek otthona,
Fényed csupa varázs
Ezt a dalt a Teleki Blanka Vegyeskara énekelte. Buvon-Ó, gönyörű éjszaka cím alatt. Varázslatos volt, bár a Telekisek többsége a templomban nem tud egy ilyen művet értékelni. A vegyeskarosok kaptak egy CD-t a templomban énekelt dalaik stúdiós felvételéről. És én meg Egyneműkaros vagyok! De semmi baj, szerencsémre vannak jó kapcsolataim...^^
Báj: Amy^^
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)